3.fejezet
Az én boldogító "Igen"-em
:.Amy.:
 
Nem tudtam szabadulni Lou szorításából. Szorosan összepréseltem ajkaim és vártam az elkerülhetetlent. Igazából semmi bajom nem volt Louis-val, egy helyes és kedves fiú volt, de hogy az első csókomat egy félálomban lévő fiútól kapjam, aki ráadásul nem is szeret... Sok volt ez nekem.
Valami nedveset éreztem az ajkaimon. Tágra nyitottam a szemeim, de nem az a látvány fogadott, amit elképzeltem: Lou tengerkék szemei az én érzéseimet tükrözték vissza: Megdöbbenést és értetlenséget. Harry keze választott csak el ajkaitól,  látszólag az utolsó pillanatban jött, mivel érdekes testhelyzetben lógott át a kanapé felénk eső részére, úgy fogta megdöbbent barátom száját. 
-A csípőm! - nyögött fel hátradőlve az előttem ülő fiú. -Ó Jézusom, annyira sajnálom Amy! Azt hittem, Eleanor vagy! - mentegetőzött, de tőlem csak egy megkönnyebbült sóhajra telt.
-Lefekszem. - jelentem ki, mire a fiúk csak bólintottak.
Szobámba érve rögtön felkaptam a törölközőm és már a fürdőben is voltam. Nagyon jól esett lezuhanyozni, hiszen egy fárasztó napot tudtam magam mögött. Fejemre csavartam törölközőmet és magamra kaptam hálóingem. A TV-ben valami idióta szappanopera ment, de arra jó volt, hogy lekösse a figyelmemet. Fáradtan dőltem az ágyamra. Fél álomban kopogást hallottam, de annyiban hagytam. Biztos csak álmodok.
-Gyere! - nyögtem fel a második kopogásnál. Lou dugta be a fejét az ajtón.
-Sajnálom, ugye nem keltettelek fel? - toporzékolt még mindig az ajtóban állva. 
-Nem! Ne aggódj. - mosolyogtam rá kedvesen. - Gyere csak be, végül is ez a ti házatok.
-Mostantól egy ugyanúgy a te házad is, mint a miénk. - nyomott kezembe egy bögre teát, majd leült a fotelba.
-Én tényleg nagyon sajnálom a mait! Harold barátom megölne, ha emiatt elmennél! - nézett rám aggodalmasan, mire én felnevettem.
-Emiatt nem kell aggódnia! Egy árvaházban nőttem fel, kevés dolog van, amit nem tudnék kezelni! - nyugtattam meg. 
-Ezt jó hallani! - állt fel - Jó éjszakát, és még egyszer bocsánat a viselkedésem miatt! Csak el ne mondd Eleanor-nak! - borzolta össze a hajam, majd kiment.
-Jóéjt!- szóltam utána, bár már csak a csukott ajtónak beszéltem.  
Az órámra pillantva meglepődve vettem tudomásul, hogy még csak 9 óra, de úgy döntöttem, megpróbálok aludni, hiszen elég fárasztó napom volt. Gondolataimba merülve terültem el a hatalmas franciaágyon, és akármin gondolkodtam, gondolat menetem vége mindig Harry lett. Megmosolyogtatott a gondolat, hogy talán megtetszett az a kis dilis. Nem akartam áltatni magam, hiszen alig egy hete, hogy megismertem. Vajon létezik első látásra szerelem? Magamnak sem akartam bevallani, hisz nem egy lány borul epekedve a lábaihoz - amit  azért nem értek, mert nem is ismerik.
Hamar elnyomott az álom, legalábbis én úgy éreztem. Álmomban kislány voltam, és a szüleim elvittek az állatkertbe. Remek volt újraélni azt a tökéletes napot. 
 Halk gitárszót hallottam, mellette énekelt valaki, de nem tudtam kivenni, hogy ki és mit, azt hittem, csak álmodom, így csukott szemmel fordultam meg és próbáltam visszaaludni, de valami keménybe ütköztem. Félálomban próbáltam kitapintani, mi az. Lassan megemeltem a pilláim, érdekelt, mit hagytam az ágyamon. 
-Boldog szülinapot!! - énekelte a mellettem fekvő Harry. Körülnézve megpillantottam Niallt, aki egy gyönyörű fekete gitáron játszotta aHappy Birthday dallamát. Liam az ágyam végében ült pár tállal a kezében,  Louis és Zayn pedig egy hatalmas tortát tartott a kezében, a raja lévő gyertyák fénye világított csak a szobában kellemes félhomályba borítva engem és az 5 kedves fiút.
-Ömm... Amy, én élvezem a helyzetet, félre ne értsd, de tudod te, hol matatsz? - kacsintott rám Hazz. Rákvörösen kaptam el a kezem a mellettem fekvő fiú bizonyos kényes testrészéről, mire mindenki felnevetett.
Bekönnyeztem, hiszen nem szoktam meg, hogy ennyire kedvesek velem, percekig szóhoz sem jutottam, csak próbáltam visszatartani könnyeim. 
-Gyerünk, fújd el! - Mosolygott rám kedvesen Lou felém tolva a gyönyörű halvány rózsaszín tortát, melyet  gyöngyök díszítettek. Hatalmas levegőt véve fújtam el mind a 18 gyertyát.
-Kívánj valamit! - lelkesedett Niall. Az ágyamon ülve elgondolkodva pillantottam az előttem lévő gyönyörű tortára.
-Nekem már mindenem megvan. - mosolyogtam rá a fiúkra, akik viszonozták a gesztusom. Liam felkapcsolta a villanyt, míg Zayn mindenkinek a tányérjára rakott egy - egy szelet tortát, én még mindig meg voltam hatódva a fiúk kedvességétől. Harry még isteni finom muffint is sütött. A maradékot kedves pici szőkeség mind magába tömte. Embert én nem láttam még ennyit enni.
 
:.Harry.:
 
Amy nagyon kedves volt és láttam a fiúkon, hogy ők is megszerették, aminek nagyon örültem. Nem lehetett nem szeretni: Kicsi volt és végtelenül kedves,  sőt, néha azon kaptuk, hogy már-már úgy viselkedik, mint az anyukánk, például mikor letörölte Niall barátom arcáról a torta maradványait. Talán ezért kedveltük meg mind, hisz csak nagyon ritkán láthatjuk a családunkat és jól esett, hogy valaki törődik velünk. Mellette még Zayn is gyereknek tűnt, pedig idősebb volt. Amy szobájában a kis kör asztalhoz ültünk le enni. Természetesen Niall ette meg a torta felét. Máris györcsben volt a gyomrom, megkértem a fiúkat, hogy hagyjanak egyedül Amy-vel. Az a gyönyörű ajka.... Kínzott a gondolat, hogy nem érinthetem meg akkor és ott, ahol és amikor én akarom. Liam-mel csúnyán össze is vesztem miatta a stúdióban, hiszen ő is megkedvelte, és nem akarja, hogy csak kihasználjam. Ezt a mondatát én természetesen sértésnek vettem. Ezt többnek érzem szimpla testi vágynál. Barátaim kérésemnek eleget téve egy óra múlva már a szobájukban ültek. Liam kifelé menet egy figyelmeztető pillantást vetett rám, majd eltűnt az ajtó takarásában. 
-Nos, ketten maradtunk - vigyorodtam el kajánul.
-Ó, igen? És mit tervezel? - kúszott közelebb hozzám, amit meglehetősen jó előjelnek vettem. Orromba kúszott málnás parfümjének illata, és különös bizsergés futott végig felfelé a gerincem mentén.
-Mit szólnál hozzá, ha kimennénk? - óvatosan kezembe vettem övéit és felhúztam a székről. Magabiztosan utánam húzva őt  indultam el a tetőre.
-Nem igazán szeretem a sötét helyeket  - suttogta a padlás feljárón állva.
-Ne félj. - suttogtam halkan. - Megvédelek! - Na jó, ez még szerintem is csöpögős volt, mert vállamba boxolva indult tovább.
-Nincs szükségem védelemre! - puffogott felmászva a tetőre vezető létrára. Halkan felnevettem, majd belecsíptem az előttem mászó lányka fenekébe, mire ő csak még jobban felkapta a vizet. Felérve a tetőre megtorpant.
-Gyönyörű! - suttogta a csillagokat kémlelve. - Ott egy hulló csillag! Kívánj valamit! - ugrándozott.
Lehunyt szemmel megfogtam a kezét.
-Szerinted teljesül? - mosolyogtam rá féloldalasan, mire ő csak egy bólintással válaszolt.
Ajkaim lassan az övéhez érintettem. Válaszra várva idegesen toporogtam. Lassan kinyitotta szemeit, édesen mosolyogva túrt bele hajamba, majd megcsókolt. Olyan mélyen és édesen, ahogy eddig még senki. Vágyakat keltve, többet ígérve csókolóztunk a csillagos ég alatt.
-Megölsz - morogtam két csók között. Csípőm övéhez nyomva válaszul csak zavartan nevetett, nem tudtam elhinni többé, hogy olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Ez egyszerre dühített és ébresztett bennem kérdéseket.
Hajnalig a tetőn voltunk: Rendkívül jó társaság volt, annyit nevettünk, hogy megfájdult a hasam. Mesélt a szüleiről és az árvaházi életéről, és megígérte, hogy gitározik nekem, ha cserébe éneklek neki. Én is meséltem neki a szüleimről és Gemma-ról, elmeséltem, hogy először nem jöttem ki Zayn-nel és, hogy kezdetekben Lou volt a leghallgatagabb. Érdeklődve hallgatta végig még a legunalmasabb történeteim is. 4 körül másztunk le a tetőről, és csak azután engedtem be a szobájába, miután megkaptam a kiérdemelt "Jó éjt csókomat". 

 

2.fejezet

:.Amy.:
 
Miután a fiúk hazafuvaroztak, ideges lettem. Hogy én 5 idegen fiúval lakjak együtt??!! Próbáltam magam megnyugtatni, hogy csak dolgozni fogok. A fiúk nagyon kedvesek voltak velem a Nando´s-ban, de mi van, ha nem is ilyenek valójában? Hiszen a sztárok világa nem csak hírnév és ragyogás! Belegondolva már nem is tűnt olyan jó ötletnek ez az egész...
 
A hét gyorsabban telt, mint szerettem volna. Mindenkitől elköszöntem és összepakoltam. Megígértem a többieknek, hogy meglátogatom őket amilyen gyakran csak tudom. 
Nem volt sok időm az indulásig, már mindent összepakoltam. Harry felajánlotta, hogy elfuvaroz, de nem fogadtam el. Halk kopogásra lettem figyelmes.
-Gyere csak! - szóltam az ajtó felé fordulva.
-Szia Törpilla! - mosolygott az ajtóban álló napszemüveges fiú.
-Úgy nézel ki, mint egy rosszul öltözött kém - nevettem el magam Harry kinézetén. Nevetségesen festett abban a hosszú ballonkabátban és kalapban. -Mondtam, hogy nem kell értem jönnöd! - próbáltam mérgesen nézni, bár tetszett a gesztus. - És miért vagyok Törpilla? - böktem meg kérdőn a mellkasát. Édesen felnevetett.
-Mert aranyos vagy, és kicsi. - Vette a tenyerébe az arcom. Nem ellenkeztem, hanem csak mélyen belenéztem abba a smaragdszínü szempárba.
-Ha már Őfelsége eljött értem, segíthet is cipekedni. - próbáltam terelni a témát. Elengedte az arcom, majd felnevetett. Felkaptam a sprottáskám, melybe a ruháimat pakoltam, de Haz azonnal kivette a kezemből, így nekem csak a görkorcsolyám maradt.
-Majd fordulunk még egyet a többi cuccodért. - Nyitotta ki előttem az ajtót.
-Nincs több. - Vontam válat, mire Harry elképedve fordult felém.
-Érdekes lány vagy te Törpilla! - csóválta a fejét.
-Érdekesebb, mint hinnéd! - kacsintottam rá.
Mosolyogva követtem őt a kocsijáig, betettük a korcsolyát. 
Christi néninek nem volt ellenére, hogy egy napal a születésnapom előtt költözök ki, feltéve, hogy jó helyet találtam magamnak. Megdorgált, amiért elkéstem, de azt mondta, hogy mindenben számíthatok rá. Jól esett ezt hallani. Harryvel kellemesen elbeszélgettünk, bár furcsálltam, hogy tudott rám időt szakítani, de erre ő csak annyit mondott, hogy "Arra van időd amire szakítasz." Közben halk mordulással kelt életre alattunk a kocsi. Hazza autója gyönyörü volt: Egy hollófekete színü Range Rover. Hatalmas volt, és tágas, egyből beleszerettem.
-Elképesztő ez a kocsi! - lelkendeztem, mire ő csak elégedetten bólogatott. Néha észrevettem rajta a berögződést, hogy mindenre reagálnia kell. Fájt, amikor magára erőltette a mosolyt, és meg akartam mondani neki, hogy ez nálam felesleges, de végül nem szóltam...
Lefékeztünk egy hatalmas fehér ház előtt. Elképedve álltam a csoda előtt, melynek mérete vetekedett az árvaházéval, pedig abban nem csak 5-en laktak...
Csak álltam szájtátva a hatalmas épület előtt, nem akartam hinni a szememnek, és bele sem mertem gondolni. London egyik legjobb környékén egy ekkora ház!!
-Ne csak állj ott, mejünk be! - Mosolygott bárórítóan göndör barátom.
-Örülünk, hogy mostantól ön lát el minket! - Nyitott ajtót Louis egy meghaljás kíséretében. Biccentettem, de ahogy beléptem, lefagyott a mosoly az arcomról. Egy hatalmas szoba volt, talán a nappali, a földön szétszórt ruhák hevertek teljesen beborítva a bútorokat, az asztalon pizzásdoboz, benne beazonosíthatatlan maradékkal, a szagokról már nem is beszélve. Mint egy oroszlán barlangjában: Romlott dolgok, és oroszlánszag. Elborzadva figyeltem a szobát. Louis és Harry próbáltak beljebb invitálni, de lábaim nem mozdultak. 
-Csak a te kedvedért rendet raktunk - jött elő az egyik szobából Niall egy nagy füsfelhö és némi égett szag kíséretében. - És még kaját is csináltam! - Mosolygott elégedetten magával. Mind a hárman ram pillantottak, majd egymásra.
-Valami baj van? - kérdezte Lou aggódva.
-Baj?? Baj?? Hogy tudtok ilyen mocsokban élni? -Sipítoztam, mire ők csak nevettek.
-Mennünk kell - szólt ki Zayn az egyik szobából. Mind egyetértően bólintottal. Haz még megmutatta a szobám. Elképedtem, hiszen egy hatalmas és gyönyörű szoba volt.
-Sajnálom, mennünk kell, de vacsira itthon vagyunk! -ígérte meg, majd magamra hagyott a hatalmas szobában. Kipakoltam a szekrényembe, majd nekiláttam rendet rakni: Kimostam a fiúk összes ruháját, amíg ment a mosás, eltakarítottam és elmosogattam. a Niall által használt edényeket is. Amit főzésnek nevezett, az egy odaégett rántotta volt... Belegondoltam abba is, hogy csak kupit akart csinálni, de nem tűnik olyan fiúnak. 
Megszoktam már az árvaházban, hogy én pakolok a fiúk után. Jobban megnézve nem is voltak koszosak, inkább csak rendetlenek. 
A délután gyorsan eltelt, még arra is volt időm, hogy vacsorát főzzek. A bolognai spagettire esett a választásom, mivel finom volt és egyszerű. Csak remélni tudtam, hogy szeretik. Kitárta a nappaliban lévő két hatalmas ablakot. Innen fentről elképesztő kilátás nyílt Londonra. Egyszerűen imádtam ez a várost, olyan régiesen gyönyörű volt és a hatalmas, díszes épületek, a macskaköves járdák maguk voltak a Történelem. 
 
Hatalmas zsivajjal rontottak be a fiúk az ajtón, de mindenki meg is torpant a bejáratnál és elképedve nézett körbe.
-Rossz a házszám? - Szólalt meg végül Zayn.
-Nem emlékszem erre a helyre! - álmélkodott Liam.
-Mi ez? Remek illata van! - Ugrándozott Niall.
-Bolognai spagetti-Intettem a konyha felé - Egyetek, ha éhesek vagytok! - Mosolyogtam rájuk kedvesen, mire mind az ötük szeme felcsillant,majd egy szempillantás alatt a konyhában termettek és rávetették magukat az ételre. "Jó étvágyat! kívántam nekik, és a szobám felé vettem az irányt.
 
:.Harry.:
 
Furcsállottam, hogy Amy nem eszik velünk, de ne volt erőm kérdezősködni.A mai próba és az iterjúk sokat kivettek belőlem. Isteni volt, amit csinált, és anyukám főztjére emlékeztetett. 
Liam filmet akart nézni, én támogattam az ötletet, Zayn pedig annak ellenére, hogy eleinte ellene volt annak, hogy Amy ideköltözzön, most azt javasolta, hogy menjek es vegyem rá a törpét is, hogy jöjjön. Talán észrevették, hogy tetszik nekem... vagy csak én látok bele sokat?
Vacsora után Niall kukoricát pattogtatott a filmhez, én pedig felmentem Törpillához. Meszokásból kopogás nélkül nyitottam be Amy ajtaján.
-Sajnálom! - kaptam észbe. Az ágyán ült és egy régi fényképet nézegetett. -Visszajöhetek később is! Csak a fiúk filmet akartak nézni és érdekelte őket, hogy jössz-e. - Magyarázkodtam, de ő mintha nem is hallana, csak bámulta tovább a fotót. Halkan becsuktam az ajtót, majd letelepedtem mellé az ágyra.
-Az anyukád? - kérdeztem a képre mutatva, amin egy 4 éves tölgyfabarna hajú kislány állt, hatalmas vigyorral az arcán egy gyönyörű, 30-as éveiben járó nő kezét fogva. Bólintott, majd felpattant és a képet gondosan az éjjeliszekrényére helyezte.
-Filmezzünk! - Jelentette ki egy hatalmas mosollyal, de szeme mindenről árulkodott, csak vidámságról nem. Annyiban hagytam a dolgot, nem akartam olyanba avatkozni, ami nem tartozik rám.
A többiek csak ránk vártak, úgy döntöttek, a legújabb Pókember filmet nézzük meg.
Lou, Zayn, Amy és én lefoglaltuk a kanapét, így Niall-nek és Liam-nek maradt a 2 fotel.
Peter még pókemberré sem változott, de Niall máris bealudt. Liam halkan súgott valamit Zayn-nek, mire ő felállt, kivette barátunk kezéből a pattogatott kukoricát és Louis-nak adta. Óvatosan, hogy fel ne keltse, ír bandatársunk lába és mellkasa alá nyúlt és már vitte is a hálószobája felé. Számomra teljesen megszokott volt ez a jelenet, de Amy kedves, gyengéd mosollyal az arcán nézte két távolodó barátom. Idővel mind szállingózni kezdtek, Liam a film közepe felé bóbiskolt el, de egy csatajelenetnél felébredt, és "jóéjszakát" kívánva a szobájába cammogott. Lou összegömböjödve aludt el a kanapén. Amy rettentően aranyos volt filmezés közben. Annyira beleélte magát, néha még szurkolt is annak a pókfiúnak, amit én mindig egy halk nevetéssel díjaztam. A film végére  már csak mi voltunk ébren. Kikapcsoltam a lejátszót és a TV-t, amíg Amanda összeszedte a kukoricamaradványokat. 
 
:.Amy.:
 
Nagyon tetszett a film , bele tudtam magam élni a történetben, bár én elég hálás közönség vagyok, ha filmekről van szó. 
Melegséggel töltötte el a szívem, ahogy láttam, hogy Zayn mennyire kedvesen és óvatosan viszi karjaiban a "kicsi" Niall-t.-Igaziból az én 153 cm-el nem sok embert hívhatok kicsinek- Zayn-nel nem indult túl jól a kapcsolatom, de ezek után más szemmel fogok ránézni. Ő tipikusan olyan ember, aki kevés embert enged mágához igazán közel, de akit szeret, azért ölni is hajlandó lenne.
Harryvel próbáltunk nagyon halkak lenni, hogy ne zavarjuk Lou-t. Nem értettem, hogy lehet ilyen testhelyzetben aludni: Feje és karjai lelógtak a kanapéról, így a lába a háttámlán pihent. 
-Fel kéne kelteni, nem? - kérdeztem aggodalmasan.
-Beteszem a mosogatóba - Vette ki a kezemből a tálat.-Felkelted? - kérdezte. Bólintottam és már indultam is a kanapé felé. 
-Lou, kelj fel! - Szólongattam, de semmi hatása nem volt.
-Louis! LOUIS TOMLINSON! - emeltem fel kissé a hangom. Semmi, még csak meg sem rezdült. 
-Louis! - Ráztam meg vállát. Félig nyitott szemmel pislogott rám. Lassan két kezébe fogta arcom. Látszott rajta, hogy még nem teljesen ébredt fel.
-Gyere, menjünk, elkísérlek a hálószobádba  - Próbáltam lefejteni kezét az arcomról.
-Eleanor - nyögte halkan, majd ajkai vészesen közel kerültek az ennyémekhez.

Írta:Eliza

1. fejejezet

Ti sztárok vagytok?!

 
 
Kezemben a görkorcsolyával száguldottam lefelé a lépcsőn, amint leértem, azonnal felkaptam a táskámat, melyet már jó előre  odakészítettem. Késésben voltam, nem is én lettem volna, ha nem alszom el életem egyik legfontosabb napján. A lépcsőn ülve próbáltam minnél gyorsabban felkapni a korcsolyám. Gyakorlott mozdulattal ütöttem rá a csatjára, amikor megjelent az ajtóban Christi néni. Ő volt a kedvenc nevelőnőm. Mielőtt kiléptem az ajtón, sok sikert kívánt nekem a felvételimhez. Mosolyogva biccentettem és már száguldottam is a zsúfolt főúton. Szívem hangosan zakatolt - már nem voltam olyan jó erőnlétben, mint régen. Túlságosan lefoglaltak az énekpróbák és a felvételire való készülés. Nagyon szerettem Christi nénivel próbálni, ő is abban a bentlakásos iskolában végzett, mint ahova én jelentkezek. Válltáskám szorosan az oldalamhoz fogtam, ahogy befordultam a szűk kis utcába, próbáltam a legrövidebb úton menni, bár már behoztam a lemaradásom, mégis jobbnak láttam sietni. A késést sosem díjazzák. A kereszteződésnél jobbra fordulva egy szalagkorláttal találtam szembe magam. A járda zsúfolásig volt sikítozó lányokkal. Ávonulni rajzuk annyit tett volna, mint aláírni a halálos ítéletemet, így hirtelen ötlettől vezérelve átbújtam a korlát alatt. Még lendületben tovább hajtottam a korcsolyámmal egy nagy piros busz mellett. Nem értettem, miért zárták le az utat. Térdem berogyasztottam és előredőltem a gyorsaság érdekében. Már majdnem a busz elejénél voltam, amikor egy fiatal fiú lépett le a jármű lépcsőjéről. Túl késő volt lefékezni, egy pillanat alatt belerohantam az ijedt tekintetű srácba, aki akár egy krumpliszsák dőlt a földre. Én már nem voltam ilyen szserencsés, a lendületemnek hála átbuckáztam rajta, majd még legalább fél métert csúsztam a betonon. Fejemet a kemény betonba ütöttem, szemhéjam alatt színes kis karikák táncoltak. Testem minden porcikája hasogatott, fülem már-már annyira zúgott, hogy a lányok sikoltozását sem hallottam.
-Atya ég, Harry, minden oké?- harsogta túl a zajt egy elvékonyodó férfihang. Motyogtak még valamit, de azt már nem tudtam kivenni. Talán valami olyasmit, hogy "Mi történt". Szorosan lehunytam a szemeim, majd, mikor már elég jól éreztem magam ahhoz, hogy feláljak, a busz oldalába kapaszkodca küzdöttem fel magam, de mind hiába, korcsolyám kicsúszott a lábam alól és ismét a földön találtam magam. Mire eljutotam addig, hogy újra megpróbáljam, egy szőke, viszonylag alacsony fiúcskát találtam magam előtt, aggódó tekintettel, aki a kezét nyújtotta felém. Elfogadtam, hisz tudtam, úgysem úszok meg egy újabb esést. Amint megfogtam a kezét, tenyerembe niylalt a fájdalom, amitől alig hallhatóan felszisszentem. Feltételeztem, hogy a fiú is hallotta, mivel az az apró mosoly eltűnt ajkáról, mely eddig ott bújkált. Akár egy porcelánbabát, úgy támogatott a busz lépcsőjéhez, melyen már ott ült az a szegény göndör hajú fiú, akit az előbb elgázoltam. A szőkeség folyamatosan beszélt hozzám, bár én nem tudtam felfogni szavait, sokkal jobban lefoglal a hasogató fejfájásom. A szőke fiúcska mellett egy fekete hajú állt, aki szúrós tekintettel nézett, továbbá két fiú nyüzsgött körülöttünk. Egy 40-es éveiben járó férfi állt a busz oldalánál. Az egyik kezével a telefonját, a másikkal pedig a mellettem ülő fiú vállát szorongatta. A beszélgetésből kivettem, hogy a mentőkkel beszél. Én nem mehetek kórházba, ma van a felvételim. Istenem, a felvételim!! 
El akartam lökni magam a lépcsőről, hogy tovább induljak, de az egyik barna hajú fiú minden ellenkezésem ellenére visszaültetett a lépcsőre.
-Nekem mennem kell! - sipítoztam - El fogok késni!
-Itt maradsz és felelesz a tetteidért! Nem gázolhatod el csak úgy őt! - közölte komoran a fekte hajú fiú.
-Nem is az én hibám! Ő lépett le elém! - csattantam fel mérgesen.- Sajnálom, oké?! Miért, ki ő?!  - mérgelődtem a vádakon. Minden fiú összenézett, majd rám bámultak.
-Nem tudod, kik vagyunk? - férdezte a háttal álló, barna hajú fiú.
-Nem. Miért, kéne?
-Ó, szegény kicsi lány csúnyán beverhette a fejét - nevettek.
-Hallod, Paul, rosszul reklámozol! - Erre csak még nagyon nevetésben törtek ki. A férfi - ezek szerint Paul - nagyon csúnyán nézett rájuk.
-De nekem tényleg mennem kell, ezen múlik az életem - próbáltam győzködni őket, mind hiába.
Megjött a mentő és perceken belül már egy orvosi asztalon ültem egy szobában mind az öt fiúval és Paullal.
-Nem akarok szurit! Lou, fogd a kezem! -Nyoszorgott a göndör hajú fiú a velem szembeni asztalon ülve.
-Nyugi Haz! Meg sem fogod érezni! - simogatta meg a fejét-ezek szerint-Louis bátorítóan. 
Tudtam, hogy nem engednek el, míg meg nem vizsgáltak, ezért próbáltam nyugodtan ülni és tűrni, hogy az orvos vattával tisztítja a sebem.
-Eláruljátok végre, hogy kik vagtok?
-Ők a One Direction-válaszolt helyettük az orvos.
-Az én nevem Niall-beszélt tele szájjal a mellettem ülő szőke fiú. Valami undorító kórházi kajával tömve magát.
-Louis-ő ült a göndörhajú fiú mellett.
-Liam-mosolygott kedvesen a barna hajú fiú.
-Zayn-nézett rám még mindig szúrósan a fekete hajú - És akit elütöttél, az Harry - mutatott rá. Angyali mosolyt villantott felém, én pedig egy pillanatra teljesen elmerültem benne, ám ekkor eszembe jutott, miért is vagyok itt.
-Mikor leszek már kész?-ficánkoltam-Atya Isten, hány óra?-Az órára pillantottam. Már el is késtem! Se szó, se beszéd leugrottam az asztalról és már kint is voltam a kórház folyosóján. Amilyen gyorsan csak tudtam az iskolához siettem. Szerencsére közel volt. Testem még mindig sajgott, de a kezeim voltak a legrosszabbak. Végig tele voltak hortsolással és színes foltokkal, és bár az orvos bekötötte, ez nem enyhített a fájdalmamon. 
Az iskolába érve száguldottam a termek között, míg meg nem találtam a "Zeneterem" feliratú ajtót. Berontottam a terembe, de már nem volt bent senki, csak egy férfi, felmosóval a kezében. 
-A válogatás - lihegtem és egyre jobban elöntött a csalódottság, ahogy az üres termet bámultam.
-Sajnálom kisasszony, erről lekésett. Próbálkozzon fél év múlva. - Morogta arrébb tolva a kocsiját. Csak álltam az ajtóban, nem akartam elhinni, hogy lekéstem életem legnagyobb lehetőségét, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Lehajtott fejjel indultam el a kijárat felé, nem akartam elhinni, hogy ez a sok gyakorlás mind a semmiért volt. Amint kiértem, letelepedtem az iskola lépcsőjére, fájó fejemet a hűs korláthoz szorította. Csak ültem ott, nem is tudom meddig, és könnyek szúrták a szememet. Nem akartam sírni, megpróbáltam pozitívan állni a dologhoz: fél év múlva újra próbálkozhatok! 
Még lehajtott fejjel is láttam, hogy valaki lehajol elém. Lassan felnéztem, és Niall volt az. a szőke hajú fiú korábbról, gyönyörű tengerkék szemeivel érdeklődően bámult rám.
-Szia őrült lány, aki elcsapta Harry-t!-Integetett vadul az anyósülésen ülő Louis. Éreztem, ahogy egy könnycsepp, melyet olyan erősen vissza akartam tartani, most szabadon száguld le az arcomon. Niall megfogta a kezem, majd kérdés nélkül az autóhoz lökött, beültetett és már indultunk is.
-Hová megyünk? - kérdeztem gyanakvó hangon.
-Enni! - Kiáltotta Niall lelkesen.
-Látom rádfér - Mosolygott bátorítóan Zayn, aki egy fekete filctollat tartott a kezében. Kérdőn néztem rá, mire ő az alvó Harry-re mutatott és vállat vont.  Szegény fiú arca tele volt rajzolva: Arva két oldalára pöndörödő bajuszt kapott, jobb szeme köré pedig egy monoklit. Megpróbáltma olyan halkan nevetni, amilyen halkan csak tudtam. Az összes fiú vidáman mosolygott.
-Betett neki a fájdalomcsillapító - nevetgélt  Liam. Az ő hangját szinte csak most hallottam először, ő ült a kormánynál.
Meghallottam a rádióban az egyik kedvenc számom. Megkértem Niall-t, hogy adjon rá egy kis hangot, épp csak annyit, hogy Harry-t ne zavarja. Ujjaimmal a zene ritmusára doboltam- mindig ezt váltotta ki belőlem ez a banda. Halkan dudorásztam, majd megengedtem magamnak, hogy dudorászásom halk éneklésbe csapjon át.
-Szereted ezt a számot? - kérdezte Liam. Mindenki kíváncsian fordult felém, mire elhallgattam.
-Igen.... Ez egy nagyon vidám szám, egyszerűen jó hallgatni.- Vontam vállat. Tényleg szerettem azt a dalt, mikor rossz kedvem volt, mindig feldobott.
A refrénre a fiúk is beszálltak, és remek hangjuk volt!
-Ez teljesen úgy hangzott, mint....
-Ez volt kedves hallgatóink, a One Direction-től az Up all night.
-Ezt ti éneklitek?? -kicsit kiakadtam a nyilvánvaló tényen, de ők csak nevettek.
-Még mindig tetszik? - Teszi a vállamra a kezét Zayn.
Elismerően bólintottam, Niall elégedetten mosolygott, mintha most hatalmas bókot kapott volna, a fiúk pedig lezártnak tekintették a témát. Közben lassan beparkoltunk a Nando´s, szinte üres parkolójába, erre már Harry is felébredt, majd egy hatalmas ásítás keretében kinyújtóztatta a tagjait. Szétnézett a kocsiban és tágra nyílt szemekkel meredt rám.
-Atya ég! Elcsaphatsz még egyszer, csak nehogy elkezdj sírni! - Nézett rám egyre ijedtebben. Nevetnek kellett, ahogy ranéztem és megláttam az arcán a firkákat és az ijedt tekintetét. Kitört belőlem a nevetés, és olyan jóízűen nevettem, mint ahogyan már régen nem. Láthatóan megkönnyebbült, a fiúk pedig szépen sorban pattantak ki az autóból. Ahogy kitették a lábukat a járműből máris letámadta őket két lány. Harry rájuk mosolygott, mire mindkettő hisztérikus nevetésben tört ki. Amikor mi is csatlakoztunk a nevető lányokhoz, Harry előkapta a telefonját, majd belenézett, és egy hangos "Ezt még visszakapjátok!" kiáltással berohant a kajálda mosdójába. Nevetve indultunk utána. A legeldugottabb boxba ültünk, amit találtunk. A pincérnő egy autogramm fejében nem is sikítozott és nem ólálkodott körülöttünk. Nem gondoltam volna, hogy ismeri őket valaki. Vagy csak én élek "barlangban"? Ezen gondolkodtam, miközben leadtam a rendelésem.
-Na és miért sírt a mi kis hercegnőnk? - kérdezte Zayn.
-Nem akarok nektek panaszkodni - legyintettem - Nem is sírtam!! - csattantam fel.
-De engem érdekel. - kortyolt bele az italába az időközben csatlakozó Harry. Mind várakozóan néztek rám, mire erőteljesen kifújtam a levegöt, és hátradőltem. 
-Egy árvaházban nőttem fel. -  Kis szünetet tartottam, míg megkóstoltam az almalevem - A szüleim 4 éves koromban haltak meg egy autóbalesetben, így kerültem az árvaházba. Mindig is az volt az álmom, hogy éneklésből éljek meg. Gyerekeket szeretnék tanítani. Éppen a felvételimre siettem, amikor... hát, azt már mind tudjátok. Elkéstem és ezért nem felvételizhettem. - mondtam keserűen.
-És mi van a jövő évvel? - kérdezte Liam beleharapva a pitájába.
-1 hét múlva 18 leszek és el kell hagynom az árvaházat. Kollégiumba költöztem volna és igényelnék támogatást, amíg el nem kezdenék dolgozni.
-És akkor most mi lesz veled? - Kíváncsiskodott Niall, miközben a burgere maradékát a szájába tuszkolta. Ez volt az a kérdés, amit nem szerettem volna feltenni magamnak. 
-Mindig lesz valahogy - vontam vállat- Majd megoldom, de ne beszéljünk rólam, hane....-nem tudtam befejezni a mondatot, mivel egy sültkrumpli landolt az arcomon. Harry volt az, aki mérgesen figyelt.
-Ezt most miért kaptam? - kérdeztem letörölve magamról a krumpli által hagyott zsíros nyomot.
-Felelőtlen vagy. Nem állhatsz így hozzá. - ingatta a fejét Zayn.
-Hibásnak érzem magam! Megoldom én - Harry erőösen elgondolkodó fejet vágott.
-Nem!! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.- Ezért nem akartam elmondani. Mert nem szeretnék senkire támaszkodni! - Liam félbeszakított.
-Én már tudom! - Nem kellett hangosan beszélnie ahhoz, hogy mindenki figyeljen rá - Azt mondod, hogy nem akarsz senki terhére lenni?! Jelenleg egy házban élünk és van egy üres szobánk - tiltakozni szerettem volna, de feltéve a kezét belémfolytotta a szót.
-De! Nem lesz ingyen. - mosolyodott el - Már régóta gondolkodtam rajta, hogy kell valaki, aki főz, mos, takarít ránk! Így a szállás is ingyen van és tanulni is van időd. Persze, csak ha szeretnéd.
Nagyon jó ajánlatnak tünt,  és végülis csak pár hónapról volt szó, és csak nem olyan koszosak...
-Hmm... Kecsektető ajánlat. Eladok pár koszos alsót, és meggazdagszom! - Mind nevetésben törtek ki. Miután lenyugodtak, nyugodtan ettünk tovább a fiúk hülyülésüket hallgatva. Így már megértettem, miért is szeretik őket a rajongók. Nagyon jópofák voltak, ahogy viccesebbnél viccesebb történetekkel vagy poénokkal álltak elő. 
Harry bámulására lettem figyelmes. Belenéztem abba a ragyogó zöld szempárba, melyben kacérság csillogott. Kérdőn felvontam a szemöldököm, mire ő közelebb csúszott.
-Fordulj csak arra! - mutatott az ajtó irányába. Mit sem sejtve elfordítottam a fejem. Éreztem, ahogy kezét állam alá támasztja, hogy biztos a jó irányba nézzek. Akárhogy szuggeráltam, nem láttam semmit. Hirtelen valami meleg és nedves dolog ért az arcomhoz, amitől a gerincem mentén végigfutott egy ismeretlen bizsergés. Ültömben majdhogynem leestem a székrő, mire Harry csillingelö hangján felnevetett. 
-Koszos volt az arcod!
-És ezért végig kell nyalni a képem? - hüledeztem.
-Vigyázz Amy! Harry egy igazi nőcsábász! - nevetett Zayn.
-Megcsalsz? . kérdezte tettetett sértődöttséggel a hangjában Lou.
-Ugye hozzánk költözöl Amy? - kérdezte kiskutyaszemekkel Niall. Öt kíváncsi szempár szegeződött rám. Hirtelen nem is tudtam gondolkodni, csak lassan bólintottam.
-Üzlet megkötve! Nem vonhatod vissza semmi képpen! - rázott kezet velem Louis elégedett vigyorral.