A megérdemelt nyugodt este

Írta:darkrukia
 


  A hálószobát elnyelte a sötétség, amin keresztül nem juthatott át majdnem
semmi. De csak majdnem, hisz a csillagok fényesen ragyogtak. A széthúzott 
függöny és az ablakon áthatoló csillagok törékeny sugarai, még ha nagyon  
gyengék is voltak, megtalálták az utat az égbolton és elérték a hálószoba
sötétjét.
  
  Ezen az estén Shusei fáradt szemekkel nézett a csillagokra. Nem tudott
aludni. Még az álmok csábítása sem tudta magával ragadni, nem számít mit
ígért, milyen érzékien suttogta.
  
  Shusei lehunyta a szemét, és igyekezet kizárni tudatából a hamis 
környezetet. Ez  a hamis világ. Mindenki szeret mindenkit és mindenki szereti
ôt. De senki sem tudja igazánmegmondani, hogy a mosoly az arcán valódi, vagy
begyakorolt és hamis.

  Senki sem találta meg azt a kulcsot, ami a szívét nyítja. Vagy senki sem veszi
észre azt, amit ô. Ebben a világban nem tudja hogyan is kéne teremtenie egy
kulcsot, és mindenre fittyet hányva kinyitsa azt a bizonyos zárt.

  És vajon van- e elég bátorsága ahhoz, hogy valakinek megnyitsa és látattni 
engedje csupasz, törött lelkét? Látni, hogy mi van Isten Szeme mögött.Talnán, 
csak...sötétség.

  A szoba síri csndjében lehetett hallani a kilincskattanását, és az ajtó résén 
beszûrôdô fény nyomán látta háborgatóját. Még hallotta, hogy a másik belüki
az ajtót és ismét kattan a kilincs.

 -Shusei? Alszol?

  Meglebben a függöny és a szellô elhozza magával az emléket, ami végig söpör
a szobán.

 "Két kisfiú állt a zongora mellett, míg az egyik elhúzta a függönyt, hogy 
mindketten láthassák a csillagokat.

  -Éjszaka van. Miért húztad el a függönyt?"

  Amikor Shusei magához tért az emléktôl,válaszolt "zargatójánal".
 
 -Nem.

  Nem kellett fény ahhoz, hogy lássa társa arcán a mosolyt. Hallotta a 
fiatalabb lálegzését, bársony hangját.Hálát adott neki, hogy ô legalább vele
volt az elmúlt években.
 
 -Gondoltam.- Itt szünet lett és egy pillanatra teljes csend. A csillagok fénye 
és az emlékek betöltötték a szobát.

 "-Nézd milyen csodásak a csillagok. Hogyan  zárhatod ôket függny mögé?"

 -I-itt aludhatok?

 -Ha ez az, amit akarsz- jött a válasz. Az egyetlen dolog ami elárulta az idôsebb
fiú érzéseit, az a kis mosoly, ami a szája szélén bújkált. Ez nem az a hamis, 
általa begyakorolt hûvôs mosoly, ami ijesztô és -valjuk be- tökéletes. Ez egy 
kedves mosoly, amit csak Hotsuma tud elôcsalni az idôsebb arcára.
  
  A paplan fellibbent és a szôke hajú fiú bemászott mellé. Pár percig csendben
feküdtek, majd a szôke átkarolta hátulról Shusei derekát, beleszagolt a fiú 
vanília illatú hajába és sóhajtva kifújta a levegot, ami felborzolta a másik 
gesztenye barna tincseit.

  Néhány másodperc múlva már csak Hotsuma egyenletes lélegzését lehetett
hallani, ami elárulta, hogy a fiú már Álomországban jár.

  Shusei mégjobban elmosolyodott és lehunyta szemeit. Olyan nyugtató volt 
így. Nem is kellettek percek és az álmok ezüst pókhálói elkapták a fiút és 
egymásba fonódtak körülöttük.

  Ezen az éjjelen Shusei is nyugodtan aludt.